A Balkáni országoknak gazdasági helyzete

Michael Palairet Szerbia és Bulgária példájából kiindulva rámutat, hogy a Balkánon a magánszektort nem támogatták, és a külföldi befektetőket sem fogadták szívesen.

A Balkáni országoknak gazdasági helyzete

A politikai és ipari forradalmak hatására a világ fontos társadalmi-gazdasági fejlődésen ment át 1770-1914 között. Ez a fejlődés azonban enm volt egyenlő az egész világon. A balkáni országok nem részesedtek kellőképpen az ipari forradalom áldásaiból. Például 1910-ben az ipari foglalkoztatottság aránya Szerbiában mindössze 7%, Bulgáriában és Romániában 10%, Horvátországban 13% volt. Ezért az I. Világháború előtt a Balkán és Nyugat-Európa országainak viszonylatában Németország esetében kétszeres, Belgium vagy Hollandia esetében már 3-4-szeres különbséget mutatott a GDP tekintetében.

A balkáni történészek, különösen a marxisták hajlamosak a külső tényezőket vádolni az akkori kismértékű fejlődés miatt. Ennek keretében az oszmán birodalom évszázadokig tartó balkáni jelenlétéről és a „központ” és „környék” fogalmainak keretében vitatott nyugati gyarmatosítás és imperializmus az I. Világháborút megelőző években a Balkánon is tapasztalható alacsöny jövedelem egyik okaként definiálják. A későbbi években pedig az alacsony bevételt belső tényezőknek tulajdonító irodalom terjedt el. Például John Lampe a balkáni csekély fejlődést földrajzi tényezőknek, háborúknak, szervezeti hiányosságoknak és a kormánypolitikának tulajdonította. Szerinte a XIX. században független balkáni országok a gazdaság helyett politikai témákkal foglalkoztak. Lampe szerint a balkáni országokban az iparosodás késlekedésének oka a hitelnyújtásra nem képes elégtelen bankrendszer és a kellő képzettségű munkaerőt biztosítani nem képes oktatási rendszer.

Michael Palairet Szerbia és Bulgária példájából kiindulva rámutat, hogy a Balkánon a magánszektort nem támogatták, és a külföldi befektetőket sem fogadták szívesen. Szerinte az oszmán időszakban megkezdődött a balkáni országok iparosodása, de a függetlenség kivívása után a gazdasági stagnálás időszaka következett. Palairet szerint 1870-1912 között az egy főre eső mezőgazdasági termelés Szerbiában 27,4%-ra, Bulgáriában 14,3%-ra csökkent. Barbara Jelavich szerint az I. Világháborúig a Balkánon modern mezőgazdasági módszereket alkalmaztak, de az emberi és fizikai tőke kevésnek bizonyult.

Ivan Berend szerint a XIX. század utolsó negyedévében iparosodó nyugati gazdaságok egész Dél-Európa számára hatalmas exportlehetőséget jelentettek. A balkáni országok azonban az export specializálódása miatt nem részesültek ebből a lehetőségből. Berend adatai szerint a XX. század elején a balkáni országok exportjának 75-80%-át mindössze 5 mezőgazdasági termék adta.

Az ez irányú megállapítások szerint a balkáni csekély fejlődés hátterében a XX. század elejéig követett téves politikai és gazdasági eljárásmód áll. Az 1912-1913-ban zajló balkáni háború majd az 1914-1918 és 1939-1945 között zajló világháborúk még rontottak a Balkán gazdasági-társadalmi helyzetén. A balkáni államok eladósodtak, a gazdaság károsodott, és nagy népességcsökkenés következett be. Például az I. Világháborúban Szerbiában 275.000 férfi halt meg, a haszonállatok fele pedig elpusztult. Ugyanebben a háborúban Bulgária mintegy 100.000 embert vesztett, és 0921-es mezőgazdasági termelése csak a fele volt a háború előttinek. A II. Világháborúban a balkáni országokban 3,5 millió ember halt meg, a mezőgazdasági és ipari létesítmények fele megsemmisült.

A II. Világháború végéig a balkáni országok mezőgazdasági országok voltak, kereskedelmi szempontból a nyugati országoktól függtek. A II. Világháború után a Szovjetunió központi tervei szerint Jugoszlávia kivételével a balkáni országokba is megkezdte az exportot. A szovjet katonai segítséggel kormányra kerülő kommunista vezetés ragaszkodott a szovjet gazdasági modellhez, másrészt az albániai és jugoszláviai kommunisták saját erőfeszítéseik eredményeképpen szerezték meg a hatalmat, és a szovjet uralomtól függetlenül cselekedtek, saját központi gazdasági terveik alapján.

A központi tervezés az erőltetett iparosítással a Balkánon az iparosodás egy módját jelentette. Segítette a Balkán gazdaságának átalakulását, és az 1960-as évek végéig Albánia kivételével minden balkáni ország megindult az iparosodás útján. Sőt, a II. Világháború után gyors növekedést értek el. Azonban 1975 után a központi tervezés lelassította a Balkán gazdasági fejlődését.

A gazdasági fejlődés lassulásának fő oka az volt, hogy a központi gazdaság nem biztosított kellő minőség-ellenőrzést, a nyersanyagokat pazarló módon használták fel, és nem volt elegendő technikai újítás sem. A Szovjetuniótól függő külkereskedelem miatt a balkáni országok exportkapacitása és versenyképessége is korlátozott maradt. Ennek következtében még nagyobbra nőtt a szakadék a piacgazdaságon alapuló nyugati országok és a Balkán között. Így a balkáni országok kedvezőtlen körülmények között kezdték meg az átmenetet a piacgazdaságba. Az 1990-es évek háborúi és egyéb összecsapásai pedig megakadályozták, hogy a Nyugat-Balkánon a rendszerváltás normális keretek között menjen végbe. Bulgária, Románia és Albánia a háborúk hiánya miatt előnyösebb helyzetben volt, azonban politikai okokból a reformok késlekedtek. Alapjában véve a Balkánon a politikai célok mindig megelőzték a gazdaságiakat. Ezért a gazdasági problémáival a világ napirendjére nem kerülő Jugoszlávia mellett a térség többi országában is megmaradtak a gazdasági, és ehhez köthető társadalmi problémák. A helyi lakosság türelmetlen várja, hogy vezetőik javítsanak az országok életszínvonalán.

 



Még több hír