Sztrájkolnak a közalkalmazottak Franciaországban és Belgiumban

Franciaországban és Belgiumban is sztrájkolnak a közalkalmazottak a megszorítások miatt. A franciáknál például be akarják fagyasztani 5 évre a fizetéseket, a belgáknál pedig folyamatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár. De ezeken kívül is vannak bőven olyan i

Sztrájkolnak a közalkalmazottak Franciaországban és Belgiumban

Kukákkal torlaszolták el a diákok az egyik gimnázium bejáratát Párizsban, nem sokkal később az egész utcát lezárták. A fiatalok a francia elnök munkaügyi reformja ellen tiltakoztak. Az egyik diák elmondta, hogy az iskolát is érinti az ügy, mert a támogatások mintegy negyedét vonták meg, mely azt jelenti, hogy kevesebb lesz a diák. Ezért a diákok sem fogadják el, és mindenkit a tüntetésre buzdítanak.

Csalódtak az új elnökben

A francia közszolgálati szakszervezetek egynapos munkabeszüntetést hirdetettek a munkajogi törvény ellen. A jogszabály egyebek mellett a bérek befagyasztását, 120 ezer munkahely megszüntetését és a teljesítményalapú díjazás bevezetését tartalmazza. Az országos megmozduláshoz számos kórház, közhivatal és oktatási intézmény is csatlakozott. Azt mondják: csalódtak az új elnökben.

Emmanuel Macron szerint ugyanakkor a rugalmasabb munkaerőpiac hosszú távon a gazdaság élénküléséhez vezet majd. A közszférában dolgozók azonban attól tartanak, hogy a törvény miatt sokkal hamarabb kerülhetnek majd utcára.

Becslések szerint a francia közszférában dolgozó több mint 5 millió munkavállalónak mintegy negyede csatlakozott az egynapos sztrájkhoz. A munkabeszüntetésnek a közlekedésben csak a repülétereken volt érezhető a hatása, a vonatok többsége menetrend szerint járt.

Brüsszelben a közlekedés is megbénult

Brüsszelben viszont szinte megbénult a közlekedés a köszolgálati alkalmazottak sztrájkja miatt. A városban mindössze egy metróvonalon közlekedtek szerelvények, a buszok és a villamosok többsége nem járt. A munkabeszüntetést három nagy belgiumi szakszervezet hirdette meg, a kormány megszorító intézkedései miatt.

A belga kabinet a következő években 11 milliárd eurót akar megtakarítani gazdasági és szociális reformok révén, emellett az inflációhoz igazítaná a segélyeket és a béreket, 2030-tól pedig 65- ről 67 évre emelné a nyugdíjkorhatárt.



Még több hír