Török Sajtószemle

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter közölte, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök szeretne találkozni Angela Merkel német kanncellérral, aki nemrégében alapított kormányt.

Török Sajtószemle

Haber Türk: "Erdoğan elmondta, hogy azok, akik államot független államot akarnak alapítani Észak-Irakban, hiába reménykednek.”

“ Mostanában azok léteznek, akik terror folyosót szeretnének létre hozni Észak-Irakban, mely a nemzeti határokon belül marad.Nem szabad ezt elfelejteni. Ezért  hiába próbálkoznak, hogy államot hozzanak létre. “ jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a Köztársasági Elnöki Palotában mondott beszédében. 

Sabah: "Találkozni fog Erdoğan és Merkel”

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter közölte, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök szeretne találkozni Angela Merkel német kancellérral, aki nemrégében alapított kormányt.

Star: "Az Európai Uniónak javítania kell a Törökországgal fennálló viszonyait. ”

Boyko Borisov bolgár miniszterelnök arról számolt be, hogy az Európai Tanács hathónapos időszaki elnöksége idején javítani szeretnék a Törökországgal lévő kapcsolatokat,ami az egyik fontos tagállama a NATO-nak, melyhez több európai uniós tagállam is csatlakozott. Egyben kulcsszerepet tölt be a migránsválság ügyében.

 Hürriyet: "Már befejeződött a 88 %-a. 9 óráról 3.5 órára csökken az utazás”

Az Isztambul és Izmir közötti utazás időtartamát lecsökkentő  Gebze-Orhangazi-İzmir autóút építkezésének 88 %-a már befejeződött. A terv keretében 36 völgyhídből összesen 17 már megépült. Összeseb három alagút és 25 keresztező lesz szolgálatban.

Yeni Şafak: "Uşak városában újabb bogárfajtára bukkantak.”

Uşakban kutatást végző agrármérnök, Erdal Zengin új bogárfajtára bukkant a kutatásai során, A Torymidae bogárfamiliához tartozó sárga színű 1.88 mm nagyságú piros szemű bogárt "Megastigmus usakensis"-nek nevezték. A bogár fényképeit  Prof. Dr. Miktat Doğanlarnak elküldő Erdal Zengin bejelentette, hogy  egy új bogárfajtára bukkantak.

 



Még több hír