Törökország nem huny szemet a terroristák támogatása felett

Befolyásolni fogja Törökország Egyesült Államokkal kapcsolatos döntéseit az, hogy az USA úgy döntött, fegyverekkel támogatja a PKK/KCK/PYD-YPG terrorszervezetet, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Törökország nem huny szemet a terroristák támogatása felett

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és az AK Parti elnöke a török parlamentben pártjának frakcióülésén mondott beszédet.

Beszédében a köztársasági elnök hangsúlyozta az Egyesült Államok terrorellenes küzdelmének kettős mércéjét, és elmondta: a több évszázados államisággal bíró Törökország a terrorellenes küzdelem terén megteszi, amit kell.

Erdoğan felszólította az Egyesült Államokat, hogy cselekedjen a NATO-tagsága és szövetségesi státusza adta felelősségtudattal.

Rámutatott, hogy az ez együttműködött a PKK/KCK/PYD-YPG és az ILIÁ terrorszervezettel is:

„Hányszor megsemmisítették már az ILIÁ-t, hova telepítették át tagjait… nincs semmi valóságalapja vagy elfogadható esete. Mi felderítjük és elmondjuk, hogy a térségben ki kivel van, mit csinált, milyen lehetőségeket nyújtott. Már senkinek nincs joga az ILIÁ ürügyét használni Irakban és Szíriában. Akik azt mondják, hogy nem látják ezek kapcsolatát a PKK-val, ha nem vakok és ostobák, akkor szándékosan cselekszenek” - mondta a köztársasági elnök, aki reagált a térségben terroristákkal együtt lefotózott amerikai parancsnokok nyilatkozataira is:

„Akik azt állítják, hogy ha őket bántják, komolyan fogják viszonozni, még sosem kaptak oszmán csapást az életükben. Úgy fognak menekülni Törökországból, mintha az életüket mentenék, és meg fogják látni, hogy hamarosan fel kell hagyniuk azzal, hogy elszámolás nélkül bárhol bármi rosszat megtehessenek. A mellettük állókon kezdve minden terroristát meg fogunk semmisíteni. Akkor meg fogják majd érteni, hogy jobb lett volna, ha nem állnak terroristák mellé” - mondta a köztársasági elnök, aki szólt az amerikai állampolgárokhoz is:

„Az USA költségvetéséből a terrorellenes küzdelemre szánt pénz az USA polgárainak zsebéből származik. Erre az amerikai nép figyelmét is fel szeretném hívni, mert jelenleg a nemzeti költségvetés jelentős részéről van szó.

Erdoğan elnök reagált azokra is, akik az Afrin térségében a Török Fegyveres Erők által a PKK/KCK/PYD-YPG és az ILIÁ terrorszervezet ellen január 20-án, a terroristák ártalmatlanná tétele, és a testvéri és baráti helyi lakosság zsarnokság alóli felszabadítása végett indított Olajág Hadműveletet próbálják befeketíteni:

„Akik a hadművelet miatt bírálják országunkat, azok előbb nézzék meg a térségben az alagutakat, tornyokat, a tetőtől talpig felfegyverzett falvakat! Ha az ottani látvány ellenére vannak még olyanok, akik úgy gondolják, hogy mindez nem jelent fenyegetést Törökországra nézve, akkor nekik nincs mit mondanunk” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír